Magamról:
Hazai Melinda vagyok, 1975-ben születtem. Általános iskolámat a VII. kerületben végeztem, ennek fő nyoma az életemre a másságok együttélésének a megtapasztalása volt. Hat évesen balettozni íratott be a húgommal a nagymamánk, ezt nyolc évig kötelességszerűen folytattam, majd öt év kihagyás és más táncokkal való ismerkedés után újrakezdtem. Gimnáziumban angol szakos osztályba jártam, ahonnan egy alapos nyelvtudást és a sport iránti szeretetet hoztam magammal. Érettségi után egy évet Németországban töltöttem, akkor már kezdetét vette életem utazós része. Egyedül vágtam neki Belgiumnak, Németországnak és Angliának 17 évesen, főleg bébiszitterkedtem és ismerősöknél laktam.
A gyógypedagógiai főiskola a sérültséghez való vonzódásom miatt volt fontos, valamint ebben az időszakban kezdtem el sziklát mászni. Ennek a sportnak kapcsán vált rutinná számomra a sok vadkempinges utazás, melynek fő célja a különböző európai és egzotikus sziklamászóhelyek elérése volt. Néhány hegyi túrán is részt vettem, az Alpokban és a Tátrában, a legmagasabb tengerszint feletti magasság, amit elértem, 5400 méter volt Peruban, a Chachanin.
Szakmai munkámat a gyógypedagógiai főiskola harmadévén kezdtem mint fejlesztő pedagógus. Dyslexiás gyerekek fejlesztése és a családjaikkal történő munka során jöttem rá, hogy a hatékony segítségnyújtáshoz komplexebb tudásra van szükségem. Az ELTE pszichológiai karának tanácsadás- iskolapszichológia szakának elvégzése után továbbra is a pedagógiai pszichológia területén maradtam és egy alternatív pedagógiájú általános iskolában iskolapszichológusként tevékenykedtem.
Saját gyermekeim születése adott inspirációt egy új irányba forduláshoz, és a Magyar Szimbólumterápiás Egyesület autogén tréning képzésének elvégzése után kismamák relaxációs terápiájával kezdtem foglalkozni. Az utóbbi években folyamatosan dolgozom szülésfelkészítéssel, baba-mama kapcsolattal, nevelési tanácsadással, illetve egyéb terápiás esetekkel tanácsadó pszichológusként.
Legújabb szabadidős elfoglaltságom újra a tánchoz kapcsolódik, egész pontosan az argentin tangó, amit négy éve táncolok, de úgy érzem, sosem lehet elég jól megtanulni.
Emellett újra mászom, de csak magyarországi sziklákon. Szeretnék több szakmai képzésen részt venni, sokoldalúbb terapeutaként dolgozni.
Képzések:
- Bárczy Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola (logopédia- hallássérültek pedagógiája)
- Gósy Mária féle beszédpercepció fejlesztés tanfolyam
- ELTE pszichológiai kar tanácsadás és iskolapszichológia szak
- SZONDI teszt tanfolyam
- Magyar Szimbólumterápiás Egyesület Autogén Tréning tanfolyam
Munkahelyek:
- Hungária úti hetes iskola – logopédus, dyslexiás gyerekek fejlesztő pedagógusa
- IX. kerületi Nevelési Tanácsadó, Ferencvárosi Fejlesztő Napközi - logopédus, fejlesztő pedagógus
- Rogers Személyközpontú Általános és Művészeti Iskola- logopédus, fejlesztő pedagógus, iskolapszichológus
- Munkapszichológiai laboratóriumban képességvizsgálatokat végző pszichológus
Karitatív munka:
- SOTE I.számú Gyermekklinika onkológiai osztály önkéntes pszichológus segítő
- Herosz Állatmenhely- önkéntes segítő
- Bruce Peru- utcagyerekekkel foglalkozó fejlesztő centrum önkéntese Peruban
|