logo
 

Logopédia

 

Két területen foglalkozom gyerekek logopédiai fejlesztésével, pöszeség illetve tanulási zavarok, azaz diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia esetén.

Pöszeségnek nevezzük a beszédhangok torzított ejtését, kiejtésének képtelenségét, más beszédhanggal felcserélését.

A kisgyermekkori pöszeség túl azon, hogy kedves gyermeknyelvi jelenség lehet a család szemében, túl sokáig fennmaradva komolyabb problémák előidézőjévé válhat. Nem igényel logopédiai segítséget az úgynevezett élettani pöszeség, amely a beszédtanulás kezdetén lép fel a gyermeknél, és amely nem beszédhiba, hanem a fejlődés természetes velejárója.

A pöszeséggel azonban egy idő után el kell kezdeni foglalkozni, terápiáját általában az óvoda középső, illetve nagy csoportjában kell elkezdeni, ellenkező esetben az első osztályban hatással lehet az írás- olvasástanulásra.

 

A már kialakult tanulási zavarok megnehezíthetik – az amúgy más területen maximálisan jó képességű, tehetséges- iskolás gyermek teljes tanulmányi karrierjét. Speciális fejlesztő feladatokkal megelőzhetőek a disz-problémák, illetve újratanítható az írás, olvasás, így csökkenthetőek a már kialakult tünetek. Amint egy olvasási, írásos problémával régóta küzdő gyermek megfelelő, rendszeres fejlesztést kap, fellélegzik az egész család, a pedagógus, és természetesen a gyermek, aki végre megélheti, hogy ő sem butább a többieknél, csak esetleg valamiben egy kicsit más.

Mint minden gyógyítás esetében, itt is a legfontosabb az időben történő felismerés, illetve veszélyeztetettség esetén a prevenciós foglalkozások. Így nagy az esély a későbbi problémák megelőzésére, a díszes problémák elkerülésére. Nagyjából középsős óvodás korban érdemes elvégeztetni a szűrőtesztet, vajon vannak-e tanulási zavarra utaló jelek, például a jobb és bal irányok tévesztése, téri tájékozódási problémák, a tükrözve, vagy meglepő irányban történő rajzolás, képolvasás, a szóbeli kifejezés nehézségei, akár makacs beszédhiba, nem szűnő nyelvtani hibák, vagy hallás alapján gyakran tévesztett szavak, félrehallások.